Teljesen megtelt a református templom Zséda adventi koncertjére

plakát
7 december

Teljesen megtelt a református templom Zséda adventi koncertjére

A koncert előtt Unger Tamás köszöntötte a szervező Pápai Közösségi Hagyományőrző Egyesület nevében a templomot megtöltő közönséget. Teltház volt, többen csak állni tudtak, mert a földszint és a karzat padjai is megteltek. Az énekesnő az „Ünnep 20” elnevezésű turnéja keretében érkezett szülővárosába, s a műsor gerincét is az „Ünnep” című karácsonyi albumának dalai adták. Ez a lemeze 2005 novemberében jelent meg, nagyon jól fogyott, s elérte a platinaminősítést. Az albumról az „A szürke patás” című számból készült videóklip, amely máig is kedvelt karácsonyi dal lett Magyarországon. Sőt, azt is megtudtuk Zsédától, hogy mivel a vinyl lemezek újra reneszánszukat élik, ezt az albumát ebben a formátumban is megjelentetik most az évfordulóra, épp a pápai koncertre utazva kapták a hírt, hogy az elkészült lemezek megérkeztek a kiadó raktárába.

Így természetesen fel is csendült a koncerten például az „A szürke patás” című dala, ami nagy sikert aratott, de elhangzottak „kihagyhatatlan” slágerei is, mint a „Motel”, vagy a zenekara billentyűsével, Létray Ákossal előadott duett, a „Valahol”, a tavalyi albumáról a „Pillanat”, illetve olyan dalok is színesítették a programot, mint a ráadásban elénekelt, Andrea Bocelli és Sarah Brightman előadásában világsikerré vált "Time to Say Goodbye". Zsédenyi Adrienn a dalok felkonferálásánál személyes emlékeket, élményeket is felidézett, s megtudtuk azt is, milyen fontos élmény számára egy-egy ilyen alkalom, amikor a nézőtéren szüleit, családtagjait, régi barátait is üdvözölheti. A helyi közönség pedig hálásan fogadta a műsorát, és nagy tapssal jutalmazta városunk szülöttének adventi koncertjét. Az ünnepre készülődés időszakában egy igazán kellemes élményt jelentett mindenkinek a szép templomi környezetben ez a zenés este, ami magában hordozta advent üzenetét, egy kis megnyugvásra, lelki feltöltődésre késztetve a jelenlévőket.

Zsédenyi Adrienn Zséda még a koncert előtt azt is elmondta a Médiacentrumnak, hogy elevenen él benne gyermek- és ifjúkorának sok-sok pápai karácsonyi emléke, a havas utcák és terek, a feldísztett belváros lépe, s természetesen a családi otthon melege, az ünnepek öröme, melyekből máig inspirálódik. Az év vége felé közeledve az ember kicsit visszanéz, értékeli az eltelő esztendőt, s úgy érzi, az idei év mind szakmai, mind magánéleti szempontból jól sikerült számára, tán jobban, mint az előző. A tavaly november végén megjelent nyolcadik nagylemeze, a Kaleidoszkóp is sikeres. Ennek több dala, így a Fantom, a Korai Telihold (duett Szűcs Krisztiánnal), a Pillanat, az Egy ölelés a világ (duett Dolhai Attilával), az Esik a hó és a Napfénytető (duett Bari Lacival) is bekerült különböző rádiók játszási listáira, sok pozitív visszajelzést kapott a rajongóitól is. Így - bár a tavalyi lemez megjelenése után gondolkodott, legyen-e újabb albuma - most már töri a fejét újabb dalokon, esetleges együttműködésen más előadókkal, vagyis egyre inkább esélyes további produkció elkészülte. S természetesen folytatódik a november 23-án indult „Ünnep 20” turnéja vidéki állomásokon (Miskolc, Szombathely, stb.), majd a kiemelt koncertjére január 4-én a Vígszínházban kerül sor, ahol Kökény Attila is csatlakozik hozzá. S természetesen már várja a karácsonyt is, hogy szeretteivel lehessen.

(Forrás: Pápai Médiacentrum)

Bejegyzések

plakát

Örömmel támogattuk: Pápai Hálószaggatók hagyományteremtő röplabdatornája

plakát

Bikini koncert az Esterházy-kastély udvarán

plakát

Zenés pódiumbeszélgetés Pintér Tiborral

plakát

Bikini-koncert - Pápa

plakát

Ismét Pápán adott koncertet a Csík Zenekar

plakát

Nőnapot tartott a pápai nyugdíjas egyesület

plakát

Operettről operettre - operettgála a pápai Jókai Mór Művelődési Központban

plakát

Csík Zenekar koncert a pápai Esterházy-kastély udvarán

plakát

Magyar Rapszódia Pápán

plakát

Operettről-operettre